Ma 2017. december 12., kedd, Gabriella napja van.

Főmenü

A Magyar Nyelv Napjai

Az AESZ hagyományos rendezvénye, amelyen évről évre változó helyszínen, szórványban vagy tömbmagyarságban ünnepli az anyanyelvet.

A rendezvény része:

A Magyar Nyelv Napjai rendezvény egyik ünnepi mozzanata a Nyelvőrzés Díja átadása. Ezt a kitüntetést évente egyszer az AESZ elnöksége ítéli oda olyan nyelvészeknek, nyelvművelőknek, közéleti személyiségeknek, akik a magyar nyelv tisztaságának megőrzéséért, az anyanyelvi kultúra ápolásáért, a magyarul beszélők anyanyelv-használati jogaiért munkálkodtak.

A Magyar Nyelv Napjai 2017

A Magyar Nyelv Napjai, Kézdivásárhely, 2017. május 11–14.

Letölthető adatlap: itt


Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége

520003 Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe) Str. Gróf Mikó Imre . 4/1/C/10, C.P. 141

Tel.: 004-0267-311940, e-mail: aesz@planet.ro www.aesz.ro, www.facebook.com/aesz2016

 

 A Magyar Nyelv Napjai, Marosvásárhely, 2016. május 20–22.

 http://www.aesz.ro/_afm/uploaded/plakat%20tamogatok%2034x70-01.jpghttp://www.aesz.ro/_afm/uploaded/plakat%20program%2034x70-01%20(1).jpg
A Magyar Nyelv Napjai rendezvénysorozatot idén 24. alkalommal május 20. és 22. között Marosvásárhelyen szervezte meg az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége (AESZ), a Napsugár gyermeklappal, a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesülettel, a Maros Megyei Tanfelügyelőséggel és a Marosvásárhelyi Református Kollégiummal közösen.
A rendezvény a Kultúrpalota nagytermében tartott péntek délutáni ünnepélyes megnyitóval kezdődött, amelyen átadták A Sütő András Nyelvőrzés Díjat is, majd az Erdélyi magyar helységneveink című szakmai konferenciával és Aranka György szobrának megkoszorúzásával folytatódott.
A Sütő András Nyelvőrzés Díjat ez évben Kilyén Ilka marosvásárhelyi színművésznek adományozta a Szövetség az erdélyi magyar nyelv védelmében, az anyanyelvi műveltség terjesztésében és az anyanyelvhasználat bátorításában szerzett érdemeiért. A díjat Ördög-Gyárfás Lajos az AESZ ügyvezető elnöke adta át, laudációt Gáspár Sándor rádiószerkesztő mondott.
Szombaton került sor a kisiskolások, általános és középiskolások Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedője országos döntőjére, vasárnap pedig a záróünnepségen tartott díjkiosztásra. A versenyen 30 csapat 90 tanulója vett részt.
A rendezvényt a több mint százötven résztvevő számára szervezett különböző foglalkozás, városnézés, gernyeszegi kirándulás, előadás, táncház gazdagította.
A Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedő díjazottjai:
 
IV. osztály
I. díj
Művészeti Líceum, Marosvásárhely
Nyelvtörők: Bartha Ákos, Gombocz Ágnes, Makkai Márton
Tanító: Csizmadi Csilla 
 
II. díj
Gyulakutai Általános Iskola
Bóbita: Antal Sára Panna, Császár Klára, Dósa Balázs
Tanító: Varga Éva
 
III. díj
Kölcsey Ferenc Főgimnázium, Szatmárnémeti
Kincs: Kalocsai Petra Adrienn, Linzenbold Frida, Sárvári Zsófia
Tanító: Sárosi Melinda
 
Dicséretek
Dr. Bernády György Általános Iskola, Marosvásárhely
Fürkészek: Kántor Kincső, Kósa Emese Izabella, Tóbiás Noémi
Tanító: Szőcs-Adorjáni Mária
 
Petőfi Sándor Általános Iskola, Csíkszereda
Csíki Petőfisek: Bocskor-Salló Farkas, Borbé Ágnes, Herța Noémi
Tanító: Török Mária, Szász Katalin
 
Szacsvay Imre Általános Iskola, Nagyvárad
Tilinkó: Bimbó Zorka, Franțiu Alexandra, Kurcz Dániel
Tanító: Balog Emese, Pap Brigitta
 
Kőrösi Csoma Sándor Líceum, Kovászna
Szófonók: Ambrus Édua, Benkő Andrea, Czilli Anna Klára
Tanító: Fülöp Annamária
 
Lepedus Janka különdíj
Nagy Mózes Elméleti Líceum, Kézdivásárhely
Napraforgó: Dáni Kriszta, Gáspár Bernadett, Orbán Pál
Tanító: Ördög Mária
 
Napsugár különdíjak
Fogarasy Mihály Általános Iskola, Gyergyószentmiklós
Töprengők: Barabás Tímea, Ferencz Ferdinánd, Szász István
Tanító: Antal Kinga
 
Dimitrie Cantemir Általános Iskola, Nagyvárad
Nyelvőr Baglyok: Mercsányi László Levente, Szabó Renáta, Uivaroși Denisa
Tanító: Fándly Enikő Anna
 
Székely Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy
Vuk: Balogh Adrienn, Bartos Kriszta, Benedek Ervin Márk
Tanító: Varga Mária
 
Szatmárnémeti Református Gimnázium
Nyelvőrök: Ilonczai Zsófia, Király Rebeka, Pataki Anna Rita Csenge
Tanító: Mekker Melinda
 
Marosvásárhely Polgármesteri Hivatalának különdíja
Nicolae Iorga Általános Iskola, Nagybánya
Lovagok: Balogh Áron, Mihály Hannah, Vincze Márton Norbert
Tanító: Iloc Judit
 
Maros Megyei Tanfelügyelőség különdíja
Jósika Miklós Líceum, Torda
Tordai Pogácsák: Dénes Ádám, Harmath Dániel Zsolt, Szilágyi Tamás
Tanító: Fodor-Kiss Anna Mária
 
Marosvásárhelyi Református Kollégium különdíja
Móra Ferenc Általános Iskola, Zimándújfalu
Kincskeresők: Balogh Adrienn Lilla, Balogh Kinga, Molnár Melinda
Tanító: Valter Zsuzsa
 
Maros Megye Tanácsának különdíja
1-es Számú Általános Iskola, Kémer
Szupercsapat: Lőrincz Sándor Ákos, Major Dávid, Oláh Zsolt Krisztián
Tanító: Fazakas Ibolya
 
 
V–VIII. osztály
 
I. díj
Székely Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy
6 árok mentén: Damokos Beatrix, Péter Brigitta, Szonda Gergő
Felkészítő tanár: Pénzes Ágnes, Kedves Laura
 
II. díj
Ady Endre Elméleti Líceum, Nagyvárad
Anyanyelvcsavarók: Divin Judit, Kohán Zsófia Emma, Társi Kristóf Zsolt
Felkészítő tanár: Kirkósa Enikő, Ferkő Emília
 
III. díj
11-es Számú Általános Iskola, Nagyvárad
Anyanyelvelők: Zefer Szilvia Petra, Moghiș Bianca, Zsebe Adél
Felkészítő tanár: Coroianu Ágnes
 
Dicséretek
Németh László Elméleti Líceum, Nagybánya
Medáliák Társasága: Balázs Udó, Krizsanovszki Viktor, Korponay Albert
Felkészítő tanár: Váradi Izabella
 
Európa Általános Iskola, Marosvásárhely
Helylesők: Oltean Annamária, Szabó Eszter, Szekernyés Péter
Felkészítő tanár: Tóth Mária Orsolya
 
Florea Bogdan Általános Iskola, Szászrégen
Nyelvmanók: Deák Anna Blanka, Ferenczi Beatrix, Czimbalmos Eszter-Réka
Felkészítő tanár: Ady Gyöngyvér
 
Különdíjak
Antos János Általános Iskola, Réty
Kolibrik: Kányádi Anita, Fejér Rebeka, Szabó Eszter
Felkészítő tanár: Már Orsolya
 
Liviu Rebreanu Általános Iskola, Marosvásárhely
Szóforgatók: Forró-Bathó Eszter-Anna, Székely Dávid, Török Adrienn
Felkészítő tanár: Majláth Gabriella
 
Geo Bogza Általános Iskola, Balánbánya
Nem rezelünk be!: Balázs Andor, Cherecheș Előd, Kedves Alexandra
Felkészítő tanár: Vermesser Levente
 
IX–XII. osztály
 
I. díj
Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Marosvásárhely
Gatyábarázott Szókukacok: Portik Kriszta, Jánosi Mária, Portik Sándor
Felkészítő tanár: Fekete Erzsébet-Noémi
 
II. díj
Székely Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy
Zuvatolók: Dénes Petra, Izsák Arnold Róbert, Man Rebeka
Felkészítő tanár: Dobra Judit, Tókos Ibolya
 
III. díj
Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Marovásárhely
Épkézláb ékesszólók: Góga Andrea, Koós Imola, Magyari Zsuzsanna
Felkészítő tanár: Sikó Olga Anna
 
Különdíjak
Kőrösi Csoma Sándor Líceum, Kovászna
Észpörgetők: Csoma Nóra, Kiss Eszter, Szántó Annamária
Felkészítő tanár: Czilli Aranka-Ágota
 
Kézdivásárhelyi Református Kollégium
3Y: Kovács Kinga, Zajácz Ágnes-Beáta, Szabó Barbara
Felkészítő tanár: Rancz-Gyárfás Zsuzsanna
 

 A Magyar Nyelv Napjai 2014

 

 

 2014. május 16. és 18. között került sor az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, a Napsugár gyermeklap, a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület, a Bihar Megyei Tanfelügyelőség és a házigazda Ady Endre Elméleti Líceum szervezésében Nagyváradon a Magyar Nyelv Napjai nagyszabású erdélyi magyar anyanyelvi rendezvénysorozatra, melyet szövetségünk fennállása óta minden évben megszervez.
Ünnepélyes hangulatú zenés, verses összeállítással kezdődött 2014. május 16-án az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége nagy tavaszi rendezvénye, A Magyar Nyelv Napjai, amelynek idén házigazdaként a nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceum adott otthont. Köszöntőt mondott Tóth Márta, a vendéglátó tanintézmény igazgatója, Nagy Éva, a bukaresti Nemzeti Oktatási Minisztérium államtitkári kabinetigazgatója, Bíró Rozália Bihar megyei szenátor, Bencze Lóránt, a Magyar Nyelvstratégiai Intézet vezetője és Zsigmond Emese, a Napsugár gyermeklap főszerkesztője. A rendezvényt hivatalosan Péntek János, az AESZ elnöke nyitotta meg. Az ünnepélyes megnyitó fénypontja volt a Sütő Andrásról elnevezett Nyelvőrzés Díja átadása, amelyet 2014-ben Szilágyi Aladár helytörténész, publicista, szerkesztő kapta. Idén, a díj átadásának történetében először, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége posztumusz kitüntetésben részesítette a nagyváradi tanár, újságíró, költő Tüzes Bálintot. A háromnapos rendezvény gazdag programot kínált a résztvevőknek: versenyzőknek és kísérő tanároknak. A megnyitó után a diákok játékos foglalkozásokon és dramatikus játékokon vettek részt, a pedagógusok és meghívottak részére szakmai konferenciát szerveztünk A folyamatosan megújuló nyelv címmel. Este a nagyváradi Szigligeti Színház Liliput Társulata Weöres Sándor: Regélő című zenés előadását mutatta be a résztvevőknek. Másnap a Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedőn három korosztályban több mint százötven diák mérte össze tudását, anyanyelvi műveltségét. Az erdélyi versenyzőkön kívül idén magyarországi csapatok is részt vettek a vetélkedőn. A IV. osztályosok vetélkedőjét Zsigmond Emese a Napsugár gyermeklap főszerkesztője, az általános és középiskolások vetélkedőjét Magyari Sára és Zsemlyei Borbála vezette, a verseny feladványai, gyakorlatai, kérdései a folyamatosan megújuló nyelv tematikájához kapcsolódtak. Ezzel egyidőben zajlott az Unikornis nyelvi olimpia középiskolásoknak, mely idén először szerepel a rendezvény programjában. A Kádár Edit vezetésével zajló vetélkedő célja a nyelvészet tudományának megismerése, feladatai főként a logikára és kutatásra épülnek. A jó hangulatú, tartalmas versenyeket követően a kis- és általános iskolások Nagyszalontára, a középiskolások Érsemjénre kirándultak. Vasárnap a versenyek kiértékelése és városlátogatás után a záróünnepség keretén belül került sor az ünnepélyes díjkiosztásra.


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

                                     

 

 A Magyar Nyelv Napjai 2012  

Otthon a nyelvben.
Húszéves az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége

Huszonkét évvel ezelőtt a szabadság élménye volt a legfontosabb, a nyelvhasználat szabadságának, a magyar nyelv nyilvános megjelenésének az élménye. El is kápráztatott bennünket a kezdeti hősi időszak, amikor a román televízióban is szólni lehetett magyarul, közéleti személyiségeink, politikusaink is magyarul beszélhettek, sőt román honfitársaink közül is nagyon sokan vették elő rejtett magyar tudásukat, hogy aztán a későbbiekben és manapság is újra elrejtsék. Velünk együtt a magyar nyelv is kikerült a diktatúra börtönéből, a nyilvánosság fényében tündökölhetett, természetes kapocs lehetett újra a magyarul beszélők teljes közösségével. Megszűnt a hatalom és a félelem skizofrén kettős beszéde, újra hitelesebbek lettek a szavaink, tisztábbak a mondataink. Gerincünkkel a beszédünk is kiegyenesedhetett.
Amikor tudni lehetett, hogy nincs már akadálya az intézményesülésnek, háromszéki barátaink tették meg ezt a döntő lépést: húsz évvel ezelőtt hivatalosan is bejegyeztették az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségét. Azért ők, és azért itt, mert a nyelvterületnek ebben a keleti zugában már 1990 előtt is több bátorsággal gondoskodtak tanítványaik anyanyelvi műveléséről. Tulit Ilona magyar szakos tanfelügyelő elnöke is lett az AESZ-nek, aztán Zsigmond Győző. A megye szaktanárai közül nagyon sokan játszottak kulcsszerepet a Szövetségben: Erdély Judit, Török Katalin és Péter Sándor, aztán Gazda József, Kőrösi Csoma emlékének ápolója, valamint Ördög-Gyárfás Lajos, aki mérnöki pontossággal és felelősséggel vette kezébe a Szövetség ügyeinek intézését.
Háromszéken a történelmi példa is több volt, mint máshol, a már-már héroszi példák: Apáczai Csere János, Mikes Kelemen, Bod Péter, Baróti Szabó Dávid, Kőrösi Csoma Sándor, akik emlékeikben kézzelfoghatóan helyiek, hűségükben és munkájukban egyetemesek, egyetemesen magyarok. A névválasztásban is gondolni lehetett volna az erdélyi hagyományra, az említett nevekre vagy az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaságra. Annak kifejezése viszont szintén fontos volt, hogy az intézményesülő erdélyi anyanyelvi mozgalom csatlakozni kíván az anyaországihoz. Ezért a magyarországi Anyanyelvápolók Szövetsége neve egészült ki az erdélyi jelzővel. Így ebben a névben a természetes egység és a természetes különbözőség egyaránt kifejeződik.
Azt látni lehetett már a 90-es évek elején, hogy a kisebbségpolitikának alapvető célkitűzése lesz az anyanyelvűség, a nyelvhasználati jogok kiterjesztése és védelme. Azt sem volt nehéz észrevenni, hogy az anyanyelvűségért folytatott harc mellett kisebb figyelemben fog részesülni maga az anyanyelv. Pedig már akkor sem volt közömbös, milyen lesz az a nyelv, amelyet és amelyen tanítani fognak iskoláinkban, amely mintává válik a kiterjedő médiában, amely egyre nagyobb teret kap a nyilvánosságban, és egyre inkább feltűnik majd a közigazgatásban, a hivatalokban, amelynek dominánsnak kell maradnia a magyar–román kétnyelvűségben. E feladatok fölismerésének a jegyében fokozatosan alakult ki a Szövetség munkájának három alapvető területe: (1) maga a mozgalom; (2) a magyar nyelv és irodalom iskolai és iskolán kívüli oktatása; (3) a mindezt megalapozó szakmai munka: közösségeink nyelvi helyzetének és nyelvhasználatának tudományos igényű vizsgálata.
I. Előbb magáról a mozgalomról: a Szövetség vezető testületében már kezdettől képviseltette magát minden erdélyi régió, rendezvényeinkről pedig úgy döntöttünk, hogy folyamatosan változtatjuk a színhelyeket. Úgy gondoltuk, a mozgalom lényege éppen a mozgás, a jelenlét Erdély magyar közösségeiben. Magam ezt a tavaszi határjáráshoz hasonlítottam, ahhoz a mágikus rítushoz, amelynek szerepe szerint óvnia kell a közösséget, a falut, a település határát az ártó szellemektől, a mi esetünkben a nyelvhatárt, a veszélyeztetett peremrégiókat. Fő rendezvényünkkel, a Magyar Nyelv Napjai ünnepével, az ehhez kapcsolódó szakmai konferenciával, a Nyelvőrzés Díjának átadásával, a Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi vetélkedővel, a mesemondó versennyel így jártuk végig két évtized alatt nyelvi régiónk foszló peremét és megtartó központjait: Nagybányát, Szatmárt, Nagyváradot, Aradot, Temesvárt, Dévát, Brassót, Csíkszeredát, de Udvarhelyt, Gyergyószentmiklóst, Nagyenyedet, Marosvásárhelyt és Zilahot is. És a magyar nyelvhatár tágabb körében, a Kárpát-medencei mozgalom résztvevőiként rendszeresen jelen voltunk Sátoraljaújhelyen, Széphalomban, Kassán, Győrben, Gyulán és Adán is.
A történelem kedvező fordulatával a 90-es évek elején, kölcsönös lehetett a felismerés, hogy a határnak túlsó oldala is van, született is mindjárt egy új nyelvi fordulat, a határon innen és túl, amely lassan sztereotípiává vált, az idő távlatában pedig mintha a népmesei fordulatok körébe kerülne. A magyarok felfedezték egymást. Felfedeztük egymást. Ennek a felfedezésnek is voltak szintjei és fokozatai. A magyarországiak közül sokan akkor szereztek tudomást arról, hogy a határon túl is van egy magyar világ, vannak olyan „románok”, „szlovákok” stb., akik – hogy, hogy nem – tudnak magyarul. Azt is tapasztalhatták, hogy az ő magyar nyelvük jól érthető, de kissé más, hogy ők kétnyelvűek, hogy számukra fontos a magyar nyelv (ettől magyarok), hogy veszélyeztetettek magyar nyelvűségükben, de hogy ők meg akarják tartani nyelvüket. Aki pedig a határ innenső oldaláról jutott el Magyarországra, ott azt tapasztalhatta, hogy valóban van egy ország, ahol mindenki magyarul beszél, de az ottaniak ennek jószerével nincsenek is tudatában, emiatt számukra nem is fontos, hogy magyarul beszélnek. A különböző régiók és az anyaország beszélői előbb némi meglepődéssel felfedezték egymást, rácsodálkoztak egymásra, élcelődtek egymással, lassan tudomásul vették, majd elfogadták egymást.
Valóban elfogadták? Mi úgy gondoljuk, és ebben az anyanyelvi mozgalomnak is szerepe volt, hogy a versenyeinken szereplő, anyanyelvi táborainkat látogató, iskolai cserelátogatáson résztvevő fiatalok jártak elöl ebben az elfogadásban és elfogadtatásban. És talán nem túlozzuk el saját tevékenységünk jelentőségét, amikor azt mondjuk, hogy az AESZ fontos szereplője, kulcsszereplője volt a kapcsolatok építésének, az anyanyelvi mozgalom hálózatszerű kiterjesztésének. Már jó ideje annak, hogy kitaposott útvonalak vezetnek Kézdivásárhelyről nemcsak Szentgyörgyre és Kolozsvárra, hanem Gyulára, Budapestre, Győrbe és Sátoraljaújhelyre is. És ez az út mindkét irányban járthatónak bizonyult.
Már a kezdeti időszakban is tisztában voltunk azzal, hogy nem nekünk kell közvetlenül hatással lennünk az erdélyi magyarok nyelvhasználatára, a nyelvi tudatosságot és felelősséget sem leszünk képesek csak magunk terjeszteni: ehhez meg kellett nyernünk azokat, akiknek szakmája a beszéd és az írás, befolyásolói, mintaadói a nyelvi közösségnek. A pedagógusokon kívül ilyen szerepük van a papoknak, a színészeknek, a rádiók és a televíziók munkatársainak. Ők mind professzionális használói a nyelvnek, tőlük – akik akkor is mintaadók, ha ennek éppen nincsenek tudatában – számon lehet kérni a mintaszerű nyelvhasználatot. Ezt tudatosítani kell bennük, és fel is kell készíteni erre őket. A 90-es években ilyen témájú szakmai konferenciákat és tanfolyamokat, beszédtechnikai képzést szerveztünk az éppen akkor szerveződő, induló rádió és televízió szerkesztőségek munkatársainak. A 2. évtizedben mintha lankadt volna az erdélyi professzionális beszélők képzés iránti igénye, mintha túlságosan is tökéletesnek éreznék magukat, a nyomtatás és a könyvkiadás új technikai lehetőségeivel pedig a felületesség, a gondozatlanság és a gondatlanság terjed az írásbeliségben. Pedig erre nem terjed ki a regionalitás mentsége, ez már a restellnivaló provincialitás megnyilvánulása.
II. Magának a mozgalomnak is az iskola volt a fő színtere, fő szereplői pedig a fiatalok. De közvetlenül érdekelt bennünket az is, hogyan folyik az iskolákban a magyar nyelv és irodalom oktatása, megvan-e a kellő tudatosság és felelősség abban, hogy milyen ennek az oktatásnak a nyelvi igényessége és tartalmi színvonala, eredményessége. Egyáltalán: milyen magyar nyelven és milyen magyar nyelvet oktatnak iskoláinkban? Az AESZ felelősnek érezte mindebben magát, a magyar szakos tanárok pedig ki is nyilvánították, hogy szakmai szervezetüket látják benne. Az AESZ partner volt a tantervek készítésében; amíg lehetősége volt rá, a tankönyvek lektorálásában, ellenőrzésében; szakmai konferenciákat szervezett (több alkalommal is pl. a helyesírás tanításáról), vállalta az együttműködést az Romániai Magyar Pedagógusok Szövegségével a tanárok továbbképzésében (a Bolyai Akadémián vagy a Teleki Oktatási Központban).
Igaz ugyan, és ez jelentős eredmény volt, hogy az anyanyelvi versenyeket „hivatalosként” ismerte el a minisztérium, a Szövetség normatív támogatását is elértük a Communitas Alapítványnál, mindezek az együttműködések és partneri kapcsolatok mégsem bizonyultak kellően eredményesnek, hatékonynak. Véleményünk szerint ennek alapvető oka az, hogy nem érvényesül kellő igényesség sem a pedagógusok kiválasztásában, sem a felkészítésükben. A másik, amire mindenképpen hivatkoznunk kell, a tankönyvek nyelvi igénytelensége, amelyre nekünk már jó néhány éve nincs befolyásunk, csak a sajtóban tehetjük szóvá, nem sok eredménnyel. Az ezzel kapcsolatos tapasztalatainknak és elemzéseinknek összegzése A romániai magyar közoktatás, különös tekintettel az oktatási nyelv(ek)re című tanulmányunk (Fóris-Ferenczi Rita és Péntek János írta, megjelent a Nyelv és oktatás kisebbségben. Kárpát-medencei körkép című kötetben, szerk. Bartha Csilla–Nádor Orsolya–Péntek János, Budapest, Tinta Könyvkiadó, 2011). Az oktatással és az oktatás nyelvével való törődés folyamatosan jelen volt munkánkban, ennek további bizonyítéka a Bálint Emese és Péntek János szerkesztésében, a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet Kiadványai 5. köteteként megjelent Oktatás: nyelvek határán. Közelkép és helyzetkép a romániai magyar oktatásról című gyűjteményes kötet. De talán arra a szülőknek címzett levélre is hivatkozhatunk, amellyel a magyar nyelvnek mint tannyelvnek a fontosságára hívtuk föl azoknak a szülőknek a figyelmét, akiknek gyermeke most kezdi az iskolát (Milyen nyelven tanuljon a gyermek? Magyarul vagy románul?).
III. A mozgalmat, az oktatást csak folyamatos szakmai munkával lehet megalapozni. A Kárpát-medencei szinten összehangolt élőnyelvi kutatások már a 90-es évek elején elkezdődtek. Fokozatosan épült ki a külső régiók szakmai központjaiban dolgozó magyar nyelvészek együttműködése a közös témákban, az azonos vagy hasonló nyelvi helyzetek és folyamatok vizsgálatában. A 2001-ben akadémiai háttérrel intézményesült kutatóállomások együttműködése az éppen itt, Illyefalván rendezett nyári szemináriumokon vált annyira szorossá, hogy létrehozhatták az első és máig egyetlen Kárpát-medencei magyar kutatóhálózatot, a Terminit. Ennek a hálózatnak az erdélyi kutatóállomása a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet, kolozsvári és sepsiszentgyörgyi munkatársakkal, szoros szimbiózisban az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségével.
1990 óta fokozott az az elvárás, hogy a nyelvészek közvetlenül járuljanak hozzá a közösség érdekeit szem előtt tartó nyelvstratégia kidolgozásához és megvalósításához. Ez a hozzájárulás elsősorban a nyelvi tervezésben valósul meg, és ennek alapvetően arra kell irányulnia, hogy minél kedvezőbbek legyenek a feltételei a magyar nyelv használatának és megtartásának. Ezeket a feltételeket nagyon tömören a következőkben határozhatjuk meg:
(1) Magukban a beszélőkben legyen meg a tudatos szándék és akarat, hogy meg akarjanak maradni a magyar nyelvben és magyar identitásukban. Ezért is különösen fontos, hogy a fiatalok fedezzék föl azt a többletet, amelyet csak anyanyelvük révén érhetnek el.
(2) Legyenek meg a jogi, politikai, nyelvkörnyezeti feltételei a nyelvválasztásnak, ill. az anyanyelv nyelv szabad, teljes körű használatának. A beszélőknek minden támogatást meg kell adni ahhoz, hogy ismerjék nyelvi jogaikat, hogy éljenek, élhessenek velük, és legyenek érzékenyek minden korlátozásra vagy hátrányos megkülönböztetésre.
(3) Legyenek meg a feltételei, forrásai és eszközei annak, hogy a beszélők folyamatosan gazdagíthassák anyanyelvi műveltségüket; legyen meg a lehetőségük a nyelv áthagyományozására nem csupán a családban, hanem a teljes körű intézményes oktatásban is. (4) Elengedhetetlen, hogy a magyar nyelv minden további korszerűsítése, szabályozása, a szaknyelvek bővítése és anyanyelvűsítése a magyar nyelv egészében történjék; ilyen értelemben folytatni kell a Kárpát-medencei magyar nyelvi tervezés legfontosabb programját, a határtalanítást. A nyelvi otthonosságot, a használt nyelvváltozat által is kifejezett közösségi szolidaritást csak a nyelvjárások, a helyi változatok használata biztosíthatja. A beszélőket bátorítani kell arra, hogy használják anyanyelvüket, beleértve a helyi változatot, és tartózkodni kell attól, hogy bárki is megbélyegezze e változatok beszélőit.
(5) Minden eszközzel javítani kell a magyar nyelv presztízsét, külső megítélését.

A Termini 10 éves jubileumán, a jubileumra kiadott kötetben és a Magyar Tudományos Akadémián 2011. november 24-én tartott konferenciánkon számvetést készítettünk a magyar nyelvi hálózat eredményeiről, fölvázoltuk azt is, melyek azok a témák, amelyekkel folyamatosan foglalkozni kell. Az AESZ-hez szorosan kapcsolódó Szabó T. Attila Nyelvi Intézet a következő témákban folytat kutatásokat (főállású kutató nélkül): nyelvi kapcsolatok, kölcsönhatások (Benő Attila); területi nyelvjárások, a moldvai magyarok és más peremszigetek nyelvi helyzete, nyelv és identitás (Péntek János); nyelvcsere, nyelvélesztés (Gál Noémi); tannyelv-választás, kétnyelvű oktatás, revitalizációs oktatás, idegen nyelvek oktatása (Bálint Emese, Fodor Dóra, Sorbán Angella, Vremir Márta); szótárszerkesztés; fordítás; szaknyelvek (hivatali nyelv, közigazgatás stb.) (Fazakas Emese, Sárosi-Márdirosz Krisztina); interkulturalitás (kulturális szótár: Benő Attila és Péntek János). A nyelvhasználat támogatásának és bátorításának szándékával az AESZ kiadásában jelentettük meg a román–magyar és a magyar–román közigazgatási szótárat, a román–magyar oktatásterminológiai szótárat, valamint a román–magyar kulturális szótárat. Ebbe a körbe tartozik az is, hogy folyamatosan közreműködtünk a kolozsvári kisebbségkutató intézet által magyar nyelven forgalmazott hivatalos szövegek és nyomtatványok nyelvi ellenőrzésében, eleget tettünk a hasonló céllal működő www.nyelvijogok.ro szerkesztői felkéréseinek. Mindez már közvetlen közönségszolgálatot jelent, azaz a közösség közvetlen szolgálatát.
* * *
A Szövetség jelenlegi helyzetét, működésének hatékonyságát és eredményességét, tehetetlenségét vagy éppen kudarcait saját erőfeszítéseinken kívül, sőt annál valószínűleg nagyobb mértékben magyar közösségünk általános helyzete és hangulata határozza meg. A 20—22 évvel ezelőtti nagy reményekhez és célokhoz viszonyítva csalódással kell tapasztalnunk a kiegyensúlyozottság hiányát. Azt, hogy a szabadság kezdeti mámorától még mindig nem jutottunk el a felelősség józanságáig. A jogtól, a jog jogos igénylésétől a kötelesség, a kötelezettség vállalásáig. Azt, hogy még mindig alibiként kizárólag a többségiekre hárítjuk saját mulasztásainkat, rossz döntéseinket, végzetszerűnek tüntetjük föl a demográfiai kevesebbséget, saját kicsinységünket álcázzuk vele. Azt, hogy még mindig beletörődünk a megaláztatásokba, hogy nem ismertük föl az emberi méltóság értékét, azt, amely kiemelhet bennünket a kisebbségi, a kisebbrendűségi helyzetből. Azt, hogy elhanyagoljuk a jelent, mert el vagyunk telve a múltunktól, és félve tekintünk a jövőre. Ennek az általános helyzetnek a következménye, hogy a csúsztatásokkal és mellébeszéléssel újra hitelüket veszítik szavaink, tabuk és eufemizmusok, fennkölt üresség és hamisság kezdik elhomályosítani a magyar nyilvánosság mondatait.
Ami pedig közvetlenül bennünket illet, életünk prózai részét: Szövetségünk ügyintézése a két évtized alatt mindig korrekt és hatékony volt, ezzel kapcsolatban soha nem merült föl a gyanúja sem hibának, sem mulasztásnak. Voltak olyan időszakok, és ezek nem is múltak el véglegesen, amikor nekünk magunknak kellett megelőlegeznünk vagy éppen fedeznünk rendezvényeink vagy kiadványaink költségeit. Köszönöm a mindenkori munkatársaknak, hogy megtarthattuk hitelességünket.
Nem harcoltunk, mint ahogy sokan állítják magukról Erdélyben, és hősök sem voltunk, de talán azt elmondhatjuk, hogy végeztük a dolgunkat, a közösségnek a nyelvvel foglalkozó, arra figyelő munkásai voltunk. Úgy gondoljuk, részünk van abban, hogy a nyelv belső mozgásában a korábbi, közel egy évszázados távolodás után a közeledés ideje következett el: a Kárpát-medencei magyarság nyelvi, kommunikációs közösséggé vált. Erősödött az erdélyi magyarok nyelvi öntudata, tudatosabbá vált a nyelvhasználat, spontánabbá a váltás a helyi változatok és a közmagyar között. Erősödtek a nyelvi hűség kötelékei, növekedett a nyelvi igényesség a fiatalok körében. A meghívásunkat elfogadó kollégáink, barátaink már jelenlétükkel is azt igazolják, hogy együttműködésre és a nyitottságra törekedtünk, szövetségeseket kerestünk, és bennük, valamint az intézményekben, amelyeket ők képviselnek, meg is találtuk.
Ez volt az egyetlen biztos tőkénk, amit úgy szokás nevezni, hogy „kapcsolati” tőke, a bizalom, ami hiánycikk mai világunkban, és ez kárpótolt bennünket azért is, hogy költségvetési, pályázati támogatottságunk mindig szűkös volt és bizonytalan. Ami volt, és ami van, azt mindenképpen köszönjük. De csak most, a jubileumi visszaemlékezések időszakában érezzük igazán annak visszásságát, hogy noha a szakma és az erdélyi magyar nyilvánosság elismeri tevékenységünket, a politikai élet szereplői a jelek szerint nehezen tudnak megbarátkozni azzal, hogy mi csak a közösség iránti elkötelezettséget vállaljuk – véleményünk szerint az egyetlen lehetséges közös nevezőt a megosztott magyar világban – másfajta „lekötelezettséget” nem. Ezért történhetett meg az, hogy a támogatáspolitika erdélyi kedvezményezetti listáján nem kerülhettünk be még az 56 támogatott intézmény közé sem. Csak abban reménykedhetünk, hogy azok, akik erről döntöttek, nem hasonlóképpen rangsorolják fontossági sorrendben 57.-nek az erdélyi magyar nyelvet és nyelvhasználatot.
Mindennél fontosabb azonban az, hogy ezalatt a közel egy emberöltőnyi idő alatt a fiatalok ezreit-tízezreit avathattuk be az anyanyelv bűvös körébe, a magyar kultúrába. És fiatalok új nemzedéke került be pedagógusként a magyar közoktatásba, közülük nagyon sokan az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége szakmai köréhez is csatlakozott. A szakmabeliek, a nyelvészek körében is ott vannak már a fiatalok az idősebbek mellett, akik folytatják és megújítják, korszerűbbé és hatékonyabbá teszik elődeik munkáját. És ez az új nemzedék is tudatában van annak, hogy a nyelvet megtartó közösség és a közösséget éltető nyelv sorsa elválaszthatatlan egymástól.

Péntek János
 

© AESz, 2008. Minden jog fenntartva. Grafika: Ördög-Gyárfás Ágota. Webdesign: http://www.voidart.ro/