Salamon Ferenc

EL VAN BÜTÜLVE

Háromszéki szólások, kifejezések
Második, bővített kiadás

Salamon Ferenc El van bütülve című, háromszéki szólásokat, állandó szófordulatokat, kifejezéseket tartalmazó könyvének második kiadását tartja kezében az olvasó. Nem gyakori esemény az AESZ Kiadó történetében, hogy egy kiadvány mintegy „közkívánatra,” megújulva, bővített kiadásban ismét megjelenjék. Rossz kifejezés itt és most a „bestseller,”de ez esetben mégis talán erről van szó: a kifejezés elkoptatott jelentésárnyalatai nélkül, pozitív értelemben.
A 2010-es megjelenést követő közönségtalálkozókon, könybemutatókon nagy érdeklődés vette körül ezt a kötetkét, amelyben a székelyföldi olvasó (aki esetleg első ránézésre értelmezni is tudta a címet) mint egy tükörben megláthatta önmagát, felismerhette anyanyelvének leleményeit; a más tájegységeken élők pedig (akik számára a második ránézésre is értelmezhetetlennek bizonyult a cím), jó érzéssel vehették tudomásul, hogy globalizálódó világunkban még talán nem „legendahős” a magvas, szellemes beszédű székely ember.
Úgy gondoljuk, hogy a megújult, bővített kiadás előtt is aktuális az szerkesztői előszó, amely első alkalommal útjára bocsátotta ezt a kötetet:
„Be kell hordanunk, hajtanunk mindent./ A szavakat is. Egyetlen szó,/ egy tájszó se maradjon kint./ Semmi sem fölösleges.” – fogalmazza meg az intelmet Kányádi Sándor Noé bárkája felé című ismert versében. Ez jut, juthat eszébe az olvasónak, aki kezébe veszi Salamon Ferenc háromszéki szólásokat, kifejezéseket tartalmazó gyűjtését. A szerző szülőföldjén, saját környezetében hordta, hajtotta be ezt a páratlan értékű anyagot: a párezer élőnyelvi szófordulatot, a beszélt nyelv évszázados, ámde élő kövületeit. Mert a legtöbb kifejezés, szólás a régi falu erkölcsi értékrendjét, sajátos világát idézi, a székelyföldi ember konok szembeszegülését a sovány földdel, időjárási viszonyokkal, mostoha sorssal, a megsemmisítő, értékpusztító politikai, történelmi erőkkel. Élni és túlélni, legyőzni a halált, a humor erejével felülkerekedni a bánaton, szomorúságon, bosszúságokon. Ugyanis, aki már nevetni sem képes, az tényleg az enyészeté lett örökre: eldobta a fakanalat. Ezeknek a szófordulatoknak nemcsak referenciális vagy pragmatikai értékük jelentős: a beszédhelyzettől függően nyelvi érintések is, összekötnek, kifejezik a kimondhatatlant, elsimítják bennünk a lét abszurditásából adódó feszültségeket.
Mítosz vagy nem, a székelyt furfangos észjárása, humora, magvas, célratörő beszéde, jóízű szófordulatai jellemzik. Így örökítették meg irodalmi alkotásokban a Székelyföldről származó íróink Mikes Kelementől Tamási Áronig, Nyirő Józsefig, Sántha Attiláig. Az erdélyi köznyelvben egykor érvényes társalgási, kapcsolattartó nyelvi funkciót is betöltő, kortörténeti jelentőségű, a múltban használt beszélt nyelvi fordulatokat, szellemes kifejezéseket leginkább az erdélyi írók szépirodalmi alkotásai őrizték meg, az utóbbi évszázad nyelvhasználati változásaira is a 20. századi népies realizmus jegyében keletkezett szépirodalmi művek világítanak rá. Az irodalmi mű azonban, ha mégoly nagy érdeklődéssel fordul is a beszélt nyelvhez, és az ábrázolás hitelességével él is, teremtett világ, amelyben a valós élet motívumai a műalkotás belső törvényei és az írói mondanivaló szolgálatában állva teremtődnek újjá, s ez a nyelvi ábrázolást is befolyásolja. Az így nyert nyelvi adatok esetében nehezen különíthető el egymástól mindaz, ami a valóság művészi átformálásának eredményeként jön létre attól, ami a szociolingvisztikai elemzés számára hitelesnek tekinthető, és nyelvileg is releváns adat.
A szólásgyűjtemények nyelvi anyaga azonban más, hitelesebb: a nyelvi adatok empirikus módszerekkel történő gyűjtése a szinkrón nyelvállapotot rögzítik. A szerző nemcsak a „szúrágta, okkersárgára fakult, árvíz áztatta és tűzvész nyaldosta, cafatokra mállott írásos dokumentumokat átböngészve”(Salamon: Általános bevezetés) talált rá a közreadott kincsekre, hanem résztvevő megfigyelőként, gyakran maga is a játék részeseként, saját anyanyelvi és kommunikációs tudásának nyelvi fordulatait használva provokálta szóra adatközlőit. Nagy segítségére voltak az adatgyűjtésben tanítványai is. Az itt közreadott nyelvi fordulatok tehát ma is élnek a háromszéki beszélők nyelvében. A megőrzött nyelvi régiségek mellett sok új keletű szólást is tartalmaz a gyűjtemény, mintegy bizonyítva, hogy népünk nemcsak hagyományőrző, de hagyományteremtő is: a nyelvi lelemény, a derű, a székely furfang még nem tűnt el végképp, még íze, zamata van a szónak, habár az élet feltételei igencsak megváltoztak.
Nyelvünk ízét, zamatát viselik magukon azok a tájszók, nyelvjárási kifejezések is, amelyek beépültek a szókapcsolatokba. Ezek magyarázatát, amennyiben szükséges a szókapcsolat megértéséhez, lábjegyzetben találja az olvasó.
Kellemes olvasást, hasznos időtöltést, és továbbra is jól szolgáljon a kedves…anyanyelvünk!

Erdély Judit

(2016)