J. Kovács Magda

MAGYAR–ROMÁN, ROMÁN–MAGYAR ÖSSZEHASONLÍTÓ KERESZTNÉVSZÓTÁR

Ha személyneveinkről viszonylag keveset tud a nemzetközi névtudomány, az részben a megfelelő előmunkálatok hiányán, a magyar személynév-kutatásnak a XX. század közepéig elnyúló szervezetlenségén, a közlések rendszertelenségén is múlott.
Tény, hogy világszerte a múlt században virágzott fel a névtudomány, vitathatatlan, hogy idő kellett, s kell ma is a legszükségesebb alapmunkálatok elvégzéséhez, de szintén tagadhatatlan, hogy a magyar névrendszer szélesebb körben való bemutatása terén vannak még tennivalóink. Pedig hírünk a nagyvilágban neveinkkel együtt is terjed, tehát nem utolsó sorban ezeket kell helyesen megismernie mindenkinek, akit illet.
Örvendetes, hogy vannak olyan alapkönyveink, amelyeket egyetlen, a magyar személynév-vizsgálatokkal komolyan foglalkozó kutató sem tudja – nem is akarja – megkerülni: Ladó János, Magyar utónévkönyv (Bp. 1971), Ladó János–Bíró Ágnes, Magyar utónévkönyv (Bp. 1998), Hajdú Mihály, Magyar becézőnevek (Bp. 1974), Kázmér Miklós, Régi magyar családnevek szótára (Bp. 1993), Hajdú Mihály, Általános és magyar névtan (Bp.2003), Hajdú Mihály, Családnevek enciklopédiája (Bp. 2010).
Ennyi azonban nem elég. Ugyanis a magyar névtanban járatlan idegen – szakember vagy egy adatra kíváncsi, magyarul nem vagy csak alig tudó kívülálló – számára tájékoztató és mérvadó csak a valamelyik világnyelven vagy saját anyanyelvén kiadott magyar névtár lehet, az olyan munka, amelyben megtalálhatja a helyes magyar névalakot, annak világnyelvi vagy más idegen nyelvi megfelelőjét, a rövid és pontos etimológiát, s végül, de nem utolsó sorban a név köznyelvi kiejtését.
A magyar névtanban elsőként Hajdú Mihály tudatosította ennek fontosságát. Magyar–angol, angol–magyar keresztnévszótár (Bp. 1983) című munkájának Bevezetőjében rámutat arra, hogy neveink „…számbavétele, bemutatása, magyarázata, idegenek számára való felhasználhatóvá tétele a mi feladatunk…”, azaz, ha a magyar szakemberek nem végzik el az ilyen és hasonló aprómunkát, mások nem fogják azt elvégezni helyettük, vagy ha igen, az olyan is lesz.
A jó példával maga jár elöl, hiszen ez olyan könyv, amelynek ott kellene lennie minden olyan könyvtárban, ahol a magyarság kérdései iránt érdeklődő szakember és laikus megfordulhat.
Névrendszerünket azonban nem elegendő csak a világnyelvekkel összevetnünk, kötelességünk ezt megtenni a környezetünkben élő népek nyelvi viszonylataiban is. Megkövetelik ezt elemi érdekeink – a bennünket körülvevő országokban jegyzik fel a legtöbb magyar vonatkozású információt, s fontos kell hogy legyen számunkra annak hitelessége, egészen a nevek pontosságáig –, de ezt sürgetik mindennapi, gyakorlati tények és érvek, összefonódó történelmünk, a magyar kisebbség megléte minden szomszédos országban, nemzetiségek Magyarországon stb. A magyar–román, román–magyar, magyar–szlovák, szlovák–magyar, magyar–szerb, szerb–magyar, magyar–ukrán, ukrán–magyar, magyar–horvát, horvát–magyar, magyar–német, német–magyar, magyar–szlovén, szlovén–magyar keresztnévszótárak az egymás mellett élő népek hagyományainak, kultúrájának kölcsönös, jobb megismerésén túl segíthetik a határokon túli kisebbségi személynévhasználatot, személynévtervezést. Az ilyen munkák híján nincs okunk megsértődni keresztneveink véletlen elírásán, helytelen értelmezésén, hibás megfeleltetésükön.
Jelen könyvecske a román névrendszer keresztneveivel veti össze a magyar keresztneveket. A munkát megnehezítette az a tény, hogy még nem létezik hivatalos – és nyilvános – román keresztnévkönyv. Nagyobb lélegzetű, mérvadó munka is csak néhány van: Iorgu Iordan akadémikus Dicţionar al numelor de familie româneşti (A román családnevek szótára) című, Bukarestben 1983–ban kiadott, a magyar etimológiájú családnevek vonatkozásában fenntartásokkal használandó könyve, N. A. Constantinescu: Dicţionar onomastic românesc (Román /történeti/ személynévszótár) Akadémiai Kiadó, Bukarest, 1963; Christian Ionescu: Mică enciclopedie onomastică (Kis személynév-enciklopédia) (Bukarest, 1975); Alexandru Graur néhány személynévtani tárgyú kötete; Tatiana Petrache munkája, a Dicţionar enciclopedic al numelor de botez (A/z egyházi/ keresztnevek enciklopédiája) (Bukarest, 1998); Diana Popescu: Semnificaţia şi originea numelui. Dicţionar de prenume de la A la Z. Ezek közül egyik sem a szó hagyományos értelmében vett keresztnévszótár.
A két utónévrendszer összevetésére tudtunkkal eddig kísérlet sem történt, alkalmi névmegfeleltetések előfordultak ugyan bizonyos, jobbára nem nyelvészeti, főként nem névtani munkákban, ezektől azonban kénytelenek voltunk eltekinteni.
A magyar-román keresztnévszótár szerkesztésekor Ladó János normatív névkönyvét (1971), valamint Hajdú Mihály Magyar–angol, angol–magyar keresztnévszótárát vettem alapul.A névcikkek megírásakor elsősorban a neveket román megfelelőikkel igyekeztem egyeztetni, illetve a hivatalosan is elfogadott vagy a köztudatban élő hibás azonosításokat kiigazítani. Első lépésként tehát az említett forrásmunkákban, először a történeti (N. A. Constantinescu: Dicţionar onomastic românesc, Bucureşti, 1963) személynévszótárban, majd a mai román keresztneveket tartalmazó szótárakban Christian Ionescu: Mică enciclopedie onomastică (Bucureşti, 1975), Tatiana Petrache: Dicţionar enciclopedic al numelor de botez. (Bucureşti, 1998) néztem meg, hogy van-e a magyar névnek román megfelelője, s ha nem volt, akkor röviden megmagyaráztam a név eredetét. Ha tévesen, önkényesen azonosítottak magyar és román keresztneveket, akkor igyekeztem megmagyarázni a tévedés okát. Például az Adalbert nevet gyakran azonosítják a Béla névvel, az Ágnest az Agnetával, holott az utóbbi nem is létezik a hivatalos román névrendszerben. Az Ákos név sem azonos a románban mesterségesen alkotott Acaţiuval, mint ahogy a Bence sem a román Benedict megfelelője, hanem a régi magyar Bencenc rövidült alakja, s a sort még folytathatnánk.
Távol áll tőlünk a szándék, hogy magyar–román, román–magyar keresztnévszótárunk ezen nevek lefordításának eszköze legyen. Hangsúlyozzuk, hogy mindkét utónévrendszer nevei egyediek, lefordíthatatlanok, mert az egyén neve kizárólag eredeti, anyanyelvi formában juttatja kifejezésre az önazonosságot, a személyiségi jogok teljes körű érvényességét. Ez pedig mind az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, mind a Helsinkiben aláírt Záróokmány szerint alapvető emberi jog. Ha tehát a román Ioan keresztnév magyar megfelelőjeként a Jánost jelöljük meg, ez nem jelenti azt, hogy Ioan Buşiţa belényesi folklórkutató, Bartók Béla barátja nevét ezentúl Buşiţa Jánosnak is írhatjuk, kivéve természetesen, amikor ő maga saját aláírásával dokumentálja nevének ilyen formáját is. Ugyanakkor ennek az ellenkezője is igaz, helytelen Bethlen Gábort Gabriel Bethlennek, Báthory Zsigmondot Sigismund Báthorynak írni és nevezni napjainkban.
Hálával emlékezem a névtan kiváló tudósa, néhai Hajdú Mihály egyetemi tanár szakmai támogatására, bátorítására. Köszönettel tartozom Péntek János egyetemi tanár, akadémikusnak erkölcsi és szakmai támogatásáért, Benő Attila tanszékvezető egyetemi tanárnak a könyv megjelenéséhez nyújtott önzetlen segítségéért, Cseke Péter író, egyetemi tanárnak ösztönző véleményezéséért. Nagy segítségemre volt Tar Károly író, szerkesztő a kézirat gondos, végső formába öntésekor.
Végezetül Kovács Nemere emlékének ajánlom munkámat, akinek ösztönzése nélkül e kötet aligha készülhetett volna el.

J. Kovács Magda

(2018)